Bolemant Károly 1920-ban született a dél-szlovákiai Kürt községben, ahol szülei béresként szolgáltak egy jómódú zsidó földbirtokosnál. 1938-tól ugyanazon gazda ipolybéli birtokán éltek és dolgoztak. Ez év novemberében Dél-Szlovákiát (Ipolybéllel együtt) Magyarországhoz csatolták.

Az ifjú Bolemant 1941-ben Nyíregyházán a m. kir. 4. Hadik András huszárezred kötelékébe lépett, alapkiképzésben pedig a dél-magyarországi Szentesen részesült. A keleti fronton zajló hadműveletekbe az említett alakulat csak 1944 júniusában kapcsolódott be, majd az elkövetkező három hónapban a Vörös hadsereg elleni nehéz harcokban és több partizánellenes akcióban vett részt Fehéroroszország területén.

Szálasi nyilaskereszteseinek 1944 októberében megvalósult hatalomátvételét követően magyar területen folytatta a harcot, elsősorban Budapest védelmének biztosításában játszott szerepet. 1944 karácsonyán a már erősen lemorzsolódott alakulatot a főváros közel hetvenezer főnyi védőjével együtt a szovjet erők bekerítették. Ugyan az ezred megmaradt részének 1945 januárjában sikerült átjutnia a még magyar és német kézen lévő Budára, ám február közepére valemennyi huszár szovjet fogságba esett.

Bolemantot és társait kezdetben budapesti börtönökben és gyűjtőtáborokban tartották fogva, 1945 februárjában viszont az országhatáron túlra szállították őket. A néhány napos vonatút után 1945 március elején a kelet-romániai Galațin keresztül haladva a mai román-moldáv-ukrán határon fekvő Reni városába kerültek. Fő feladatuk egy olajfinomító és olajvezeték építése volt a helyi tábor területén . A nehéz életkörülmények (kimerítő munka, elégtelen élelmezés, fertőzéses betegségek) naponta több hadifogoly halálát okozták.

Bolemant Károlynak az volt a szerencséje, hogy 1946 júniusában áthelyezték egy Ogyessza melletti táborba, ahol egy vasfeldolgozó és ekegyártó gyárban kapott munkát. Sorsa akkor fordult jobbra, miután találkozott a magyarokból álló segédőrszemélyzet egyik tagjával, egykori osztálytársával az elemi iskolából. Egy táborírnoki posztot betöltő fogollyal való barátságának köszönhetően pedig a Magyarországra repatriálandó személyek listájára került. 1947 júniusában sorstársaival együtt a romániai Focşani tranzitlágerbe szállították, ahol a foglyokat többször igazoltatták és a származásukat vizsgálták. Bolemant Károly magyarországi állampolgárnak vallotta magát.

Ezt követően Debrecenbe vitték, ahol szabadon bocsátották. Itt azt a tanácsot kapta, hogy keresse fel a budapesti csehszlovák konzulátust. A nagykövetségen tudta meg, hogy a családját nem telepítették át Magyarországra, így visszatérhetett Csehszlovákiába. 1947. július 31-én érkezett haza. A visszatéréstől egészen a nyugdíjaztatásig traktorista és tehergépkocsi-vezetőként dolgozott Zselízen. Ma is Ipolybélen él.